Kulturális agysokk - Zettai Kareshi
Ez egy nagyon-nagyon zűrös hét volt! Csak kapkodtam és próbáltam magam utolérni.
Zettai Kareshi
start: 2008. április 15 - 2008. június 24.
Történet: Riiko (Aibu Saki - Tenchijin, Triangle, Buzzer Beat) egy naiv, romantikus lányka, aki folyton szerelmes. Ám Ámor nyila valahogy mindig rosszul céloz, mert Riiko választottjai általában észre sem veszik a lányt. Riiko már teljesen feladja, hogy valaha szerelmes lehet. Ekkor toppan életébe Tenjou Night (Hayami Mokomichi - Oh! My Girl!!, Gokusen: The Movie, Shinzanmono), a tökéletes barát, aki egytől egyig rendelkezik minden olyan paraméterrel, melyet Riiko az igaziban keres. Innentől indulhatna is a lamour, ám ne felejtsük el azt, hogy Night valójában egy robot, vagyis inkább robotszerető, akinek célja, hogy élete végéig boldoggá tegye a választott (jobban mondva: belékódolt) hölgyet. Riiko azonban nem kér ebből a mechanikus lávu-lávuból, főleg, hogy időközben cége vezetőjének fia, Soshi (Mizushima Hiro - Hana Kimi, Room of King, Hana Kimi SP, Mei-chan no Shitsuji, MR. BRAIN, Tokyo Dogs) is érdeklődni kezd iránta.
Én így érzem: Még mielőtt mindenki összezavarodna, hogy "De hát, akkor ez nem a Watase Yuu féle Zettai Kareshi manga feldolgozása?", szólok: de az. Vagy mégsem, vagy hát papíron az, csak mégsem. Nah, szóval ez bonyolult. Kezdjük az elején, az eredeti manga 2003-ban jelent meg shoujo mangaként. 6 kötet élt meg. Bár már jó rég olvastam, szóval az emlékeim homályosak, de annyira még emlékszem, hogy nagyon nem nyűgözött le, egynek jó volt. Az adaptálás hírének viszont örültem, aztán amikor olvastam a leírást, egy nagy "WTF" hagyta el a számat. Az eredeti mangában ugyanis Izawa Riiko mindössze ha 17 lehet, és igazából maga a történet arra megy rá, hogy a lányzók már milyen fiatalon mekkora felhajtást nem tudnak rendezni az igazi körül (legalábbis az én olvastomban valahogy így jött le a manga). A jdorama viszont hagyta a középiskolás légkört, helyette inkább választotta egy irodai környezetet és minimum egy 10-est rádobott mindenki életkorára. Eleinte nem volt ínyemre ez a váltás, de aztán egyre jobban belezökkentem a sorozatba. A nagy plusz ugyanis ebben a sorozatban, hogy minden merész váltás ellenére is nagyon jól tud működni. Megvan a saját hangulata, karakterei, jelenetei, amelyek nagyon szépen muzsikálnak együtt.
Mizushima Hiro karaktere az elsők között volt, akit megkedveltem. Igazi romantikus vígjátékhoz híven már az első epizódokban felfigyel Riikora és már az első epizódra is jut egy szívet melengető romantikus pár perc neki (amikor indulna megvédeni Riikot az egyik idióta ügyfelüktől...ám természetesen Night hamarabb érzékeli a bajt). Aibu Saki is nagyon aranyos volt, remek kis komika. Az abszolút prím viszont Hayami Mokomichi, jó oké a múltkor kicsit cikiztem, hogy a magasságán kívül semmi ikemen sincs benne, de nem is ez a lényeg. Hayami Mokomichi ugyanis rendkívül jól játszotta karakterét, hiteles robot volt vagy mi a szösz. Ehhez persze segítettek mindenféle effektek is, melyek erősítették bennünk a robot érzést, de akkor is, ehhez azért kellett Hayami Mokomichi (csak összhasonlításképp egy rész erejéig Abe Tsuyoshi is beugrott mint lover robot rival, hááát, Mokomichi ügyesebb volt ;P). Aztán voltak még itt mindenféle side-kickek, aki segítették vagy gyengítették ezt a lassan kibontakozó szerelmi háromszöget. Rájuk sincs panasz.
A szerelmi szál először teljesen az ízlésem szerint alakult. Kellemes kis romantikázás Soshi és Riiko között, miközben Night mókásan féltékenykedik, úgy robot módra. Hátra is dőltem élveztem az egészet: szépen csendesen kibontakozó, édes kis szerelem lesz....bah, gondoltam én, aztán talán a 8-9. epizód felé kezdtünk visszakanyarodni a mangában megismert szálak és erőviszonyok közé. Lett is belőle szép nagy kavarás nálam és húztam a szájam. Rá kell jönnöm, hogy a szerelmi sokszögek nem az én műfajom, pláne, ha van egy bizonytalan hősnőnk, aki azt sem tudja mit akar. Olyan szép, aranyos volt a sorozat eleje, miért kellett mindent így összekutyulni? Jó, oké, a kiakadásomat rá lehet fogni arra is, hogy én elsősorban Soshi-Riiko párti voltam, naná, hogy nem örültem amikor, már majdnem egymás karjaiba aztán még se, vagy még is vagy mi van? Hmphffff....
Zene, díszletek, hangulat abszolút fekszik a sorozathoz. A sorozathoz ending készült, melyet Japán egyik legkedveltebb énekesnője, Ayaka énekel, a szám címe: Okaeri. Először továbbtekerős volt, aztán, ahogy haladtunk előre, ahogy bontakozott ki a szerelmi szál, egyre jobban a fülembe mászott Ayaka dala. Abszolút passzol a sorozat hangulatához, érdemes meghallgatni! :) Itt szúrnék be még egy kis plusz információt a bulvár hírek kedvelőinek. Egy Zettai Kareshi kapcsán készített tévé interjú során ismerkedett meg egymással az énekesnő Ayaka és a Soshit alakító Mizushima Hiro. A két fiatal azóta egy pár, sőt 2009 februárjában már férj és feleségként élhetik boldog mindennapjaikat.
A kezdeti kétkedés után abszolút beindult a sorozat szívet melengető romantika, aranyos humor kísérte végig, egészen a szerelmi szál megbonyolításáig, ami szerintem feleslegesen megrontotta ezt a kellemes, egyszerű hangulatot. A csalódásom azonban erősen szubjektív, ezt vállalom. Hiszen kell a cselekmény, a dráma, a bonyodalom a történetbe a készítők szerint: nehogy elaludjon a néző az epizódok alatt. Ezzel viszont nálam estek ki egy kicsit a pixisből. Ennek ellenére is ajánlom a sorozatot, ettől függetlenül még egy igen jó romantikus vígjátékkal van dolgunk. :)
10/8
Még nincsenek kommentek.
(
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
