Első benyomás - Wild Romance

Térjünk vissza akkor újból a kdoramak világába. :)

Wild Romance

start: 2012. január 4-5.

Ezt vártam: Őszintén megvallva első körben egy név keltette fel a figyelmem: Lee Dong Wook. Még a Scent of Womanban ismertem meg és, ahogy azt már párszor leírtam, menthetetlenül megkedveltem a karakterét (és akkor most enyhén szólva is visszafogtam magam). Nem is csoda: annyi szívet melengető és romantikus jelenet után az ember lányát nem tudja hidegen hagyni a gazdag örökös fiú, Kang Ji Wook és az őt alakító Lee Dong Wook sem. Én legalábbis így jártam vele. Ezért kaptam rá egyből a Wild Romance is. Promo alapján itt már egy könnyedebb, kicsit bugyuta történet sejlett fel előttem, de szimpatikus volt a fiús női főhősünk is. Kedvelem az ilyen karaktereket.

Ezt kaptam: Bár a pilot kezdetén kicsit fanyalogtam, végül megvett a sorozat, teljes mértékben. :D Először furcsán néztem a lejátszóra: biztos a pilotot kaptam? Olyan hirtelen jött az ominózus eset, ami a történet kiindulópontját adja, hogy meglepődtem, nem maradtam-e le valamiről. De nem. Mondjuk ez az in medias res kezdés arra is jó volt, hogy felesleges körítés nélkül (ráérünk a hős és hősnő múltjával később is foglalkozni) vágjunk bele a dolgokba. A másik kellemetlen érzés pedig a megvalósítás volt. Bár japán sorozatok (főleg live actionok) esetében is előfordul az erőteljesebb grimasz és szóhasználat, különleges effektek alkalmazása, de itt, főleg a pilot elején, ez kifejezetten idegesítő volt. Aztán vagy alább hagytak ezek, vagy én szoktam hozzá, de a pilot második felére és a második epizódra ez már nem jelentett gondot. Sőt két hősünk internetes chatelésének virtuális megjelenítése kifejezetten mulatságos volt, pluszban tudott dobni a humorfaktoron és a jelenet élvezhetőségén. :)

A sorozat akkor győzött nálam, amikor az ominózus vállond átdobás után hősünk és hősnőnk újból találkozott. Azok a verbális és fizikai pofonok, amiket egymásnak osztogattak azonnal eladták nekem a sorozatot. Lee Dong Wook és Lee Si Young tökéletes párost alkotnak nálam, egyelőre inkább humor terén. Romantikus elem még elég gyéren fordult elő, tulajdonképpen a vonzódás egyelőe nulla a két főhősünk között, de ezt még egyáltalán nem bánom. :) Már az első epizód után eldőlt nálam a sorozat sorsa, igazából a második csak a ráadás volt. Itt a humor már kicsit visszafogottabb volt (szerintem például az a faházban vagy hol rekedt jelenet akár ki is hagyható), de kerültek érdekes elemek a sorozatba: mint például Lee Dong Wook karakterének megfenyegetése vagy szintén jelen úriember és legjobb barátjának felesége közti viszony. Mindkettőnél van sejtetés, mindkettőnél ez szerintem inkább beetetés (Spoiler: az utóbbinál szerintem elég egyértelmű, hogy a feleség inkább férje helyzetén szeretne javítani esetleg válságban van a házasságuk, de semmiképp sem szeretők Lee Dong Wookkal).

A megvalósítás eléggé stúdió érzetet ad ez egyértelmű. De ez általában a legtöbb romkommal így van, szóval nem lehet hibának felróni. A jelenetek beállítása jó, a humorfaktor 99,9999%-os, a karekterek együtt élnek és imádnivalóak, még úgy is, hogy alig tudunk róluk valamit. Egyszerűen még nem érzem szükségét, hogy bármelyikükről is többet tudjak meg, enélkül is tökéletesen elszórakoztam.

Irreális alapsztori, könnyed hangulat, blődségek és két imádnivaló karakter. Ez a sorozat úgy megvett, ahogy azt kellett. Lee Dong Wook a s*ggfej karaktert is jól adja (bocsánat, hatásosabb szó hirtelen nem jutott eszembe), Lee Si Young pedig megfelelő partner ezekhez. Türelmetlenül várom a folytatást! :)

Folytatás? NEM KÉRDÉS! :)

írta: Sizame, 2012. febr. 1. 22:37 - címkék: és kategóriák: Első benyomás - 3 komment

Eddig 3 komment érkezett ()

  • 1.  Kibou no Hikari (Válasz erre)
    2012. 02. 02. 10:20

    Ó! Akkor te jobb megfigyelő voltál. Nekem bizony két rész alapján nem volt egyértelmű, hogy mi a helyzet a feleséggel. :)

    És az a faházas/raktáros jelenet... nekem bizony kellett. Ott döntöttem el, hogy ezt biza folytatom.
    Két ekkora hülyét: "Ahol a fejed átfér, ott a tested is át fog... Tudod, mint a macskáknak (-> nem szó szerint, úgy nem emlékszem)" - és a csaj még be is veszi. :D

    A kémia az egyedüli problémám (és pár megvalósítási problem, ill. 1 konkrét szereposztás).

    A 8. résznél tartok: jókat nevetek, a páros csúcs, a barátnő/háztulaj a másik kedvencem, a kapcsolat is fejlődik, de nem tudom, hogy hogy lesz ebből hihető love-story.

    Semmi izzás. Inkább mint egy báty és húgi vagy az esetek többségében báty-"öcsi" kapcsolat. Amivel semmi baj nem lenne, ha a végcél az lenne, hogy ezek ketten remek barátok legyenek. Úgy is tetszene.

    Jaj, de mit károgok, még csak a felénél tart a sorozat, ebből még bármi lehet. :) Főleg, hogy így is élvezem.

  • 2.  novcsi6 (Válasz erre)
    2012. 02. 05. 14:06

    Engem is megvett a sorozat, pedig a színésznőt egyáltalán nem kedvelem.
    Egyáltalán nem bántam meg,hogy elkezdtem nézni. :)
    Egyébként a többi szereplő nagyon el lett találva. Lee Dong Wook szerepe számomra abszolút nyerő :) ez karakter is jól áll neki! :)

  • 3.  vandi (Válasz erre)
    2012. 02. 22. 19:44

    Sziasztok, én is nekikezdtem , és az még csak 3 részt láttam, de eddig tetszik, sokat nevettem, és az ismertetőd is teljesen fedi a történetet.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.